Skip to main content

ASZEK

Az ASZEK különleges Laborvezetői Klub rendezvénnyel ünnepelte az Akkreditálás Világnapját

Az Akkreditálás Világnapja alkalmából az ASZEK Laborvezetői Klub – amelyhez továbbra is várjuk a laborvezetők csatlakozását – egy minden érdeklődő számára nyitott szakmai programot szervezett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Mester utcai laboratóriumában július 16-án.

Nagy örömünkre a nyári szabadságolási időszak ellenére is sokan elfogadták meghívásunkat. A nap végig kötetlen, felszabadult nyári hangulatban telt, ahol a magas szakmai színvonal mellett a jókedv, a közvetlen beszélgetések és a kapcsolatépítés, tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott.

A rendezvényt dr. Nagy Attila, a laboratórium igazgatója nyitotta meg előadásával, amelyben bemutatta a Nébih nemzeti referencia laboratóriumi tevékenységét, az intézmény felelősségét, valamint az akkreditáció szerepét és jelentőségét a mindennapi szakmai munkában.

Ezt követően Papp Zoltán, az ASZEK ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, ismertette a Laborvezetői Klub céljait, az ASZEK aktuális tevékenységét és jövőbeli terveit. Rövid elemzést adott a Nemzeti Akkreditáló Hatóság hivatalosan közzétett költségvetéséről, valamint annak tükrében vizsgálta a 2024-es díjrendelet célját és megvalósulását.

A program legizgalmasabb részeként a résztvevők két csoportban betekintést nyerhettek a laboratóriumok mindennapi munkájába. A látogatás során nemcsak a korszerű vizsgálati tevékenységeket ismerhették meg, hanem a laboratórium kiváló szakembereivel is találkozhattak. Az egész program során érezhető volt az a magas szintű szakértelem, tapasztalat, elhivatottság és hivatásszeretet, amely a Nébih laboratóriumainak munkáját jellemzi.

Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek az aktív részvételt, valamint a Nébih munkatársainak a szívélyes fogadtatást és a rendkívül értékes szakmai programot!

Az ASZEK Laborvezetői Klubhoz továbbra is várjuk valamennyi akkreditált laboratórium vezetőjének jelentkezését, aki egy aktív szakmai közösség tagjaként szeretné megosztani tapasztalatait, bővíteni szakmai kapcsolatait és első kézből értesülni a laboratóriumokat érintő aktualitásokról.

ESEMÉNYÜNKET TÁMOGATTA: